1. Minden kezdet nehéz… de minek a kezdete?

Sohasem tudtam naplót írni, valahogy most mégis szükségét érzem…  Nem mások miatt (egyáltalán nem hiszem hogy az én történetem bármiben is különleges lenne), hanem csakis magam miatt, hogy ne őrüljek meg teljesen (remélem még nem késő.. :)).

Egy hete vagyok önkéntes karanténban és dolgozom otthonról.  Nagyjából akkor ütött be a koronavírus-para az országban, vagy legalábbis minket akkor küldtek homeoffice-ba, mert a szomszédos épületben találtak egy fertőzöttet.

Azóta próbáltam az életemet ebben az új mederben terelgetni. Eleinte még nagyjából ment is, próbáltam rendet tenni, bevásárolni (mikor fogyjon ki a hűtőm, ha nem most, amikor mindeki raktározni kezd..), új napirendet kialakítani. Jógázom minden reggel – azt hiszem kb. most ez az, ami életben tart.

Dolgozni meg dolgozom így is 8-10 órákat – persze örülhetek hogy (még) van munkám, de ez is eléggé bezár. A ritmust még nem igazán találtam el, hogy lehet ebből jól kiszakadni, szüneteket tartani, ilyesmi. Egyelőre olyannak érzem magam, mint valami láthatatlan munkatárs.

Egyedül élek, úgyhogy az elmúlt napokban nem nagyon találkozam élő emberrel – a bácsin kívül a lépcsőházban, mikor levittem a szemetet és azt hiszem kezdek becsavarodni. Amúgy  nem vagyok egy szuper-társasági ember, de nagyon hiányzik a társaság. Cseten próbálok kapcsolatot tartani akivel csak lehet, de nehéz.

Mindeközben borzasztó hírek érkeznek Olaszországból. Sok barátom él ott, szerencsére jól vannak. Már egyikőjük sem bírja a bezártságot, ráadásul valószínű,  hogy a nagy leállás miatt többen elveszítik a munkájukat is, és még egyelőre senki sem látja ennek az egésznek a végét.. Még mindig többezren fertőződnek meg és többszázan halnak meg naponta.

Itthon sem túl jók a hírek, bár még szerintem nem mindenki veszi ezt teljesen komolyan. A számok valószínűleg meg nem tükrözik a valóságot, mert kórházban dolgozó ismerőstől tudom, hogy nagyon sok a beteg, az orvosoknak nincs megfelelő védőfelszerelése, sem ereje már, és sokan hallnak meg most “tüdőgyulladásban” – még idejük sincs tesztelni. Ha beüt a krach, a fene se tudja mi lesz itt. Mindeközben meg drága miniszterelnökünk azzal van elfoglalva, hogy a vírus ürügyén a hadsereg segítségével rátegye a kezét mindenféle vállalatra. Tényleg nem tudom mi lesz itt, és minek a kezdete ez…

És én meg itthon ülök egyedül, és próbálok nem megőrülni.